Csak azért is anya leszek

...és én most kezdek berezelni. Eddig tejesen nyugis voltam, nagyokat aludtam (ez persze köszönhető a Pipolphennek is :) )sikerült elterelni a figyelmemet, elvoltam. Ma délután hasított belém az érzés, hogy félek a holnapi vérvételtől. Mi van, ha mégsem elég a hcg, csak elindult valami és nem fejlődött tovább? Mi van, ha tényleg terhes vagyok és akkor azon kell izgulnom, hogy hogyan tovább? Persze, egyik lépést a másik után, tudom, de még egy csalódást már tényleg nem tudnék/tudnánk elviselni. Mert ha most ivig-gel sem sikerül, akkor nincs több remény. Oyan szörnyű érzés, hogy már egy pozitív tesztnek sem tudok/tudunk örülni felhőtlenül. Hogy az első és második terhességemnél ugráltunk, ölelgettük egymást örömünkben, most meg már csak mosolyogva konstatáljuk, de mindkettőnk fejében ott motoszkál, hogy persze, láttunk már ilyet és mi lett a vége... A harmadik vetélésem után azt mondtam, soha többet nem próbálkozom és Istennel is megszakítok minden kapcsolatot. Ehhez képest most itt vagyok, mellettem az éjjeliszekrényen a pozitív teszt és délután templomban is voltam. Bementem, beszéltem hozzá, és reménykedem, hogy ennyi megpróbáltatás után ő is rájött, hogy igazán megérdemlünk egy (vagy két) egészséges gyereket. Merthogy a remény hal meg utoljára.

...úgy néz ki, sikerült a beültetés :). Ma vagyok a transzfer utáni 6. napon (hétfőn két 6 napos fagyasztott embriót ültettek vissza, a harmadik sajnos nem ébredt fel). Tegnapelőtt már volt egy időn túli iszonyú halvány két csíkom. Ma hajnalban kimentem WC-re, gondoltam, hátha most erősebb lesz, ha elindult a terhesség, már ki kell, hogy mutassa. Hát ki is mutatta, szinte rögtön. V-t ezzel ébresztettem. Máskor morog, ha valami miatt felébresztem, de most csak mosolygott, megkérdezte, hogy biztos-e, majd kiskifli-nagykifliben összebújtunk. :) Nagyon örülök, örülünk, de persze láttunk már ilyet háromszor is, úgyhogy most is csak nagyon-nagyon óvatosan. Szerdán vérvétel a BMC-ben, az lesz a következő lépés. Mert hogy ez a mottónk: Egyik lépést a másik után :)

Múlt hét pénteken volt az első UH a BMC-ben. MIvel a dokim nem volt, ezért az agyondicsért Konchoz kerültem, akiben hatalmasat kellett csalódnom. Megvizsgált, kb. ötször megkérdezte, hogy hányadik ciklusnapon vagyok, majd közölte, hogy itt aztán nem lesz peteérés, a bal oldalon van egy 12 mm-es tüsző, a jobb oldalon meg csak aprók. Erre én megkérdeztem, hogy mégis mennyi esélye ennek, mert nekem közben kéne az IVIG-et intéznem Fülöppel, hogy még időben megkapjam, viszont most jön a hosszú hétvége, szóval mi tévő legyek. Erre elkezdett velem üvölteni, hogy én mit okoskodok, majd max. nem lesz beültetés, ha bezavar a négynapos ünnep és ne fontoskodjak itt neki. Meg hogy tudja, hogy a Fülöp a legfontosabb doki a világon, de azért ők is kellenek a sikerhez. Mondom, tudom, épp ezért szeretném a kettőt valahogy összesakkozni. Én csak ne sakkozzak, jöjjek vissza hétfőn, akkor már Z. dokihoz. Teljesen megsemmisülve jöttem ki, nem tudtam mire vélni a dolgot. Kivártam a hétfőt, Z. dokinál UH, eredmény JOBB oldalon egy 21 mm-es (!!!) tüsző, legkésőbb kedden peteérés, szerdán azért ellenőrző UH. Hát ennyit az agyondicsért, fantasztikus és komoly szakmai tapasztalattal rendelkező Koncról...Még várakozás közben odajött hozzám egy lány és megkérdezte, hogy csütörtökön a Konc miért kiabált velem, mert a folyosón is lehetett hallani. 

Szóval, peteérés pipa, hétfőn hívom Fülöpöt, hogy akkor mikor tudja nekem beadni az IVIG-et. Hát, kedd nem jó, mert már van egy kismama, szerdán már megint van valaki, jövő hétfő esetleg (Persze hosszú hétvége kilőve)? Persze, jó lenne, ha tudnék egyszerre két helyen lenni... Nekem ezt legkésőbb holnap meg kéne kapnom. De van már egy terhes. De nekem ez holnap kell. Jó, jöjjön be, aztán majd meglátjuk, mi lesz. 

Kedd reggel bementem, bejelentkeztem, aztán jött Fülöp, felvette a terhes lányt, aztán visszajött a jó hírrel, hogy el tudta intézni, hogy ketten kapjuk meg aznap, viszont ez csak egymás után megy, szóval d.u. 4 előtt ne számítsak rá. Viszont addig már ne hagyjam el az épületet. Remek. Ott ültem a szülőszobán, míg a másik csajnak folyt a Smoflipid, aztán én kerültem sorra negyed hatkor. És meddig tartott? Na? Igen, hajnali kettőig :) Fél egykor egy nővérke megszánt és megkérdezte, hogy a váróban ülés helyett nem akarnék-e egy ágyban feküdni. Akkor már félálomban csak bólintani tudtam. Kaptam egy csupasz ágyat, úgy kellett külön párnáért könyörgnöm, mellettem egy terhes lány, akinek a babája szívét kihangosították, vajúdó nők, síró újszólöttek, a szoba előtt csacsogó nővérek, légkondi, ami rám fújja a hideget és közben olyan hangja van, mint egy helikopter, szóval remek éjszakám volt. 

Ma reggel kisebb (értsd: 2 órás) várakozás után megkaptam a zárójelentést és irány a BMC. Z doki megismert (!!!) és a nevemen szólított a folyosón (!!!!!!!!) és mosolygott, mikor bementem hozzá (erre már nincs elég felkiáltójel). Hétfőn beültetés, felengedési nyilatkozat aláírva, olvadhatnak a babák :) Innen is csókoltatja őket a jövendőbeli Anyukájuk :)

Ennyi, vége. Ma megkaptam az utolsó aláírást, leadtam a papírokat az OEP-nek, közben ennek örömére reggel meg is jött, szóval indulhat a móka. Nagy a tét, mert a mostani eszemmel azt gondolom, hogy ez az utolsó esélyünk. Ha ez nem sikerül, nincs több kivizsgálás, más doki, másik gyógyszer. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, 9 nap múlva BMC, utána remélhetőleg megkapom a 0. IVIG-et és május elején beültetés. 

Hát akkor rajta.

Múlt pénteken a friss OGYI engedéllyel a kezemben az utolsó csatába indultam az OEP engedélyért. Valahogy éreztem, hogy valaminek még lennie kell, az nem lehet, hogy ilyen gyorsan összejönnek a dolgok. Az nem lehet, hogy májusra kalkuláltam a beültetést és még ebben a hónapban indulhatunk. Túl szép volt minden, hogy igaz legyen.

Reggel felhívtam Fülöpöt, fél 11-re be is rendelt magához, 11-kor már le is jött, egyszerűen mesébe illő volt a szitu. Odafelé a villamosvezető rám csukta az ajtót felszálláskor, itt már éreztem, hogy jó napom lesz... Miközben várakoztam a folyosón, beszédbe elegyedtem egy szimpatikus lánnyal, aki az OGYI engedélyt akarta beszerezni. Nem tudom, más hogy van vele, de néha annyira jó olyan emberrel találkozni, aki hasonló cipőben jár, mint én. Aki tudja, min megyek keresztül a munkahelyemen az állandó elkéredzkedésekkel (amíg volt munkahelyem, haha), aki tudja, milyen az, mikor egy rohadt pecsét választ el attól, hogy esélyed legyen gyereket szülni. Aki szintén bárkinek szó nélkül be tudna mosni, aki kiejti a bűvös "nem kéne rágörcsölni és rögtön teherbe esnél" mondatot...

Szóval, jött Fülöp, beterelt minket a múltkori irodába, ahol már csak egy kis lyuk volt a falon és a fóliát is leszedték az asztalról, és elénk rakta a papírokat és jött a na akkor most diktálom rész. Aztán az első papír fejlécénél elakadtunk. Mégpedig a lakcímnél. Tudom, most azt gondolod magadban, még a hülye lakcímét sem tudja leírni? Nem csoda, hogy kirúgták... De egy kicsit árnyaltabb a helyzet. Történt ugyanis, hogy nyáron eladtuk a lakásunkat, és onnan ki kellett jelentkeznem, így nem volt állandó lakcímem. A mostani albérletbe, ahol átmenetileg lakunk, nem tudok állandóra bejelentkezni, de csak ideiglenes cím nem szerepelhet a lakcímkártyán. Emiatt az van ráírva, hogy II. kerület lakcím nélküli. Mikor ezt felvázoltam Fülöpnek, rámnézett és megkérdezte, hogy "Maga homeless???? Mert akkor ne is töltsük ki, hajléktalanoknak nem jár ez a kezelés"."Úgy nézek én ki? Nem, nem vagyok az, csak nincs állandó lakcímem." "Hát akkor nem írom alá a paírt, amíg nem tisztázza az OEP-pel, hogy ilyenkor mi a teendő." 

Ez volt az a pillanat, mikor leborultam az asztalra majd határozott hangon, taglalva azt mondtam: Doktor úr, én ezt nem bírom tovább. Három kisbabát veszítettem el, plusz a munkámat, mert állandóan valami kórházban, kivizsgáláson vagyok, vagy egy papír után szaladgálok. Nem teheti ezt meg velem!" Szegény másik lány csak nézett, hogy mi bajom van, szerintem azt hitték, hogy mindjárt átmászok az asztalon és nekiugrok, ez persze nekem is eszembe jutott, de aztán átfutott az agyamon, hogy rajta kívül senki nem tud rajtam segíteni, ezért most ezt a szitut is (mint eddig ezer más hasonlót) le kell nyelnem. 

Addig-addig, hogy megígérte, ha beszéltem az OEP-pel, bármikor aláírja nekem a papírt, meg most minden mást kitöltünk, csak azt az egy végső aláírást kell utólag pótolni. Elküldött árajánlatért a gyógyszertárba, és mikor visszajöttem, leültetett a számítógép elé, hogy akkor írjam meg az anamnézisemet. :))) Ez akkor abszurd dráma téma, hogy már nem is tudok rá mondani semmit. Mivel közben a másik lánnyal is foglalkozott, volt egy kis kavar ("Nem Humaglobin drága, hanem Intratekt. - De Doktor Úr, a múltkor még Humaglobin volt... - Ja, összekevertem a papírjaikat"), de aztán megvolt minden és megbeszéltük, hogy hétfőn megyek az oep-hez és rendezem a soraimat, utána hívjam és aláírja azt a hülye papírt.

Mikor eljöttem, eszembe jutott, hogy a múltkor voltam a Jánosban vizsgálatokon és annak az eredményéért még be kéne ugrani. Persze egymillióan voltak, persze megint elém tolakodtak, persze megint kiderült, hogy fertőzésem van, amire antibiotikumot kell szedni. Hívjam fel a bmc-s dokimat és kérdezzem meg, hogy rendben van-e. Kikönyörögtem a mobilszámát, felhívtam, ráhümmögött, megvettem, most szedem és 2 nap alatt tönkretette a hasam. A múltkor egy antibiotikum kúra után a gasztroenterológián kötöttem ki, szóval örülök...

Mivel ennyi megpróbáltatás nem volt elég, még beugrottam vásárolni, ahol a sorban az előttem fizető faszi a kocsiban hagyta a pénztárcáját és a 20 méteres sor arra várt, hogy behozza, majd mikor kiértem, rohantam a busz után, ami mikor ment el? Igen, abban a pillanatban, amikor a tömött szatyrokkal az ajtóhoz értem. A következő 20 perc múlva jött. Mikor hazaértem, ledobtam mindent és a hűtőből kitéptem a fél üveg rozét és MEGITTAM.

Ma persze az OEP-ben néztek rám, hogy mi a probléma, írjam be a tartózkodási helyemet, és kész. Persze Fülöp ma egész nap műtőben, úgyhogy holnap kell hívnom, szóval a kötekedése miatt ha jól számolom, 4 nap mínuszban vagyok...

Na szóval, az úgy volt, hogy tegnapelőtt reggel elmentem fél kilencre Fülöphöz a MÁV-ba és onnan hívtam fel, soha nem lehet tudni alapon. Simán lehetett volna, hogy azt mondja, ja, maga még nincs itt, hívjon jövő héten, szóval, biztos, ami biztos, a kórházból hívtam fel. Persze, közölte, hogy menjek vissza "11-re vagy fél 12-re, vagy tudja mit? inkább jöjjön ide fél 12-re, de előtte hívjon fel" Szóval a szokásos kavarás. 11:15-re visszamentem, felhívtam ("Már nem tudom fogadni, mert ketten jönnek hozzám" "De hát reggel megbeszéltük" "Ja, maga az? Akkor várjon a sorára!"-rutin párbeszéd) Aztán vártam, vártam és vártam és 13:00 órakor megérkezett, még szöszölt egy fél órán keresztül és végre bemehettünk hozzá a másik lánnyal. 

Múlt héten nagy nehezen megérkezett a bizottsági döntés, amiről ugye eddig is tudtuk, hogy pozitív, de azért a papír is kellett, hogy elkezdhessük intézni az OGYI és OEP engedélyeket is. Holnap kell felhívnom Fülöpöt, hogy mikor mehetek hozzá kitölteni a papírokat. Remélem, nem az lesz, mint a Smoflipiddel, hogy én nyomtattam ki neki a szükséges formanyomtatványokat az internetről, mert ő azt sem tudta, hogy hol van. 

Ez a ciklus megint elúszik a nagy semmibe, remélem, azért májusban már belevághatunk...

Nemrég ugye megvolt a bizottsági ülés, Fülöpöt felhívtam, hogy mi újság, azt mondta, megkapjuk az IVIG-et! Végül is, "csak" egy újabb vetélés és plusz fél év kellett ahhoz, hogy belássák, amit már a múltkor is tudtunk: nekem erre szükségem van. 

Írtam a Galamb dokinak, hogy akkor most mikor kapjuk meg a hivatalos választ és mikor mehetünk vissza a fagyasztott embriókért, azt írta, hogy még ülnek rajta a professzor urak. Hát miért is ne ülnének??? Időnk, mint a tenger. 

Tegnap azért a biztonság kedvéért elmentünk Morcoshoz, hogy megbeszéljük vele, mi is lesz a teendő, ha végre megkapjuk a hivatalos engedélyt és utána az OEP engedélyt is, kb. kettőt hümmögött, 5 percig voltunk bent, firkantott egy beutalót és ott is hagyhattunk megint 20.000 forintot. Húszezret. Úgy, hogy még az aktámat se nyitotta ki. Hogyan is nyitotta volna, mikor az asszisztensek gyöngye nem a mienket vitte be neki. Erről ennyit. Persze megint felhúztam magam rajta, hogy mennyire bunkó és ráadásul mennyi pénzt le is gombol a nagy semmiért, de aztán jól végződött az este, mert színházaztunk egyet, meg beültünk kajálni és megint csak rá kellett jönnöm, hogy imádnivaló és szupermegértő férjem van. 

Múlt héten végre megjött a legeslegeslegutolsó vizsgálat eredménye. Emékeztetőül: a HABAB bizottság első körben elutasított, viszont azt mondták, hogy ha megcsináltatok még egy rakat vérvizsgálatot, akkor pozitív lesz a döntés. 90 ezer forint és 3 hét után megjött az eredmény, persze megint minden rendben.

Felhívtam Fülöpöt, hogy akkor most mi legyen, csak küldjem be a papírokat vagy szeretne előtte látni. Mondta, hogy kedden menjek a magánrendelésére és akkor megbeszéljük (persze, neki is kell az a 10ezer forint...) Megkértem V-t, vigyen el, ne kelljen minusz 5 fokban végigbumliznom a városon. Odaértünk 8-ra, persze sehol senki, hívom Fülöpöt, jajj, most még a kórházban vagyok, de fél óra múlva ott vagyok. Jó, addig üljünk be egy teára. 40 perc múlva hívom, menjünk oda a rendelőhöz doktor úr? Persze, már elindultam, 5 perc és ott vagyok. Na, lehet találgatni, hogy mennyit vártam a rendelő előtt? (Csak messze tudtunk parkolni, úgyhogy kocsiba beülésről szó sem lehetett.) Igen, pontosan fél órát. V 10 perc után feladta, és közölte, hogy ez neki túl megalázó és ő ebben nem vesz részt. Miután egyedül maradtam a hidegben, végiggondoltam, hogy mennyi megalázó helyzetbe kerültem az elmúlt években.

Megalázó, 

• mikor vérvételről késve rohansz munkába és az idióta házmester beszól, hogy hányadik hónapban vagy, mert ugye egy nő csak azért mehet vérvételre
• mikor éppen megvan és egy ismerősöd gyerekének a keresztelőjén elájulsz a hasfájás-lelki fájdalom kombótól
• mikor közlik, hogy 34 évesen 2 vetéléssel még nem érdemelsz meg egy kezelést
• mikor egy ismerősöd viccesen megkérdezi, hogy elmesélje-e, hogy kell gyereket csinálni
• mikor babanézőben próbálnak meggyőzni, hogy olyan jó ez a gyerekesdi, "nektek is ki kéne próbálni"
• mikor annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogy miért nem lehet gyereked, mindenki azzal jön, hogy biztos lelki okai vannak, és ne parázz rá
• mikor 4 órát vársz egy váróban, ahol üvölt a tv és egymást méregetik az emberek
• mikor ugyanaz a doki, akire máskor 4 órát vársz, 5 perc késés miatt nem vár meg
• mikor hasfájással terhesen elmész a dokihoz és megkérdezi, hogy el akarod-e vetetni
• mikor elrontják a terhességet befejező műtétet és még elvárják, hogy te fizess az új műtétért
• mikor terhesen vérzéssel bekerülsz egy kórházba és egy napig nem hagynak enni, inni és nem kapsz gyógyszert
• mikor harmadszor elvetélsz és a főnököd meg sem kérdezi, hogy vagy, hanem helyette kirúg

• mikor életedben először be kell jelentkezned munkanélkülinek és tudod, hogy a süket recepciós, a mindenkivel bunkó, lusta rendszergazda és a főnököt a háta mögött mindennek lehordó, de a szemébe vigyorgó senkiháziak még mindig ott facebookoznak a jó meleg irodában, cserébe ők biztosan nem lesznek veszélyeztetett terhesek, ami persze főben járó bűn

és még sorolhatnám... 

Szóval miután jól megalázva és átfagyva bementem Fülöphöz, akkor jött az igazi megaláztatás, ugyanis közölte, hogy igazából kis butus vagyok, mert nem is kellett volna megcsináltatni ezeket a vizsgálatokat, mert ezt ők megbeszélték, hogy nincs is jelentősége és ugye nem is lehet elvégeztetni Magyarországon. És akkor én legszívesebben összegyűrtem volna a 90.000 forintot érő papírt és a galacsint az arcába dobva azt üvöltöttem volna, hogy "EZT MI A F****ÉRT NEM TUDTÁTOK VELEM KÖZÖLNI B********" De helyette csak azt mondtam, hogy nem baj, ezen már túl vagyunk, akkor most mondja meg, hogy mi a következő lépés, és erre ő képes volt azt válaszolni, hogy hívjam fel egy hét múlva és a vizsgálataim eredményét diktáljam be neki, mert hiába adom oda neki a papírt, úgyis elkeveri. Kérdem én, akkor egyáltalán mi a francnak hívott oda, vártam rá fél órát fagyoskodva és fizettem ki 11.000 forintot???? Az egészben az volt a lényeg, hogy megígérte, hogy akkor megkapjuk a kezelést és én ezt felvettem diktafonra. Még bepróbálkozott, hogy V menjen el egy újabb spermavizsgálatra, de csírájában elfojtottam az ötletet, mondván megígértem a férjemnek, hogy nincs több vizsgálat és kurvára elegünk van abból, hogy mindig van egy "jajj ez lesz a legutolsó vizsgálat". Átfagyva, megalázva, de győztesen beültem a kocsiba V mellé és egy szó nélkül hazaautóztunk.

Egy harcos amazon vagyok.

...azon, mások hogy csinálják. Mert ugye engem a sok hiányzás miatt kirúgtak, az esetleges negyedik (veszélyeztetett) terhességemet a munkahelyem már nem akarta velem végig csinálni. Hogy csinálják azok, akik lombikokra járnak és mondjuk csak a 6. sikerül? Vagy azok, akik hasonló cipőben járnak mint én és több vetélésük volt? Mind munkanélküliek? Vagy vállalkozók? Esetleg egy normális főnökük van, aki évek óta tűri a hiányzásokat, a vérvételek miatti késéseket? Vagy évek óta nem dolgoznak, csak várják, hogy hátha majd most sikerülni fog? Nem tudom. 

És igazából azt sem tudom, hogy az én következő lépésem mi legyen. Ha minden igaz és a HABAB bizottság is úgy akarja, március környékén megpróbálkozhatunk újra a babával. De addig? Most munkát keresek, de mi van akkor, ha fel is vesznek valahova? Próbaidő alatt teherbe esni nem szerencsés. Húzni-halasztani az újabb lehetőséget már nem nagyon szeretném, én sem leszek fiatalabb. 

Az már más kérdés, hogy a korom alapján nem én vagyok a HR-esek álma. 34 évesen már vagy van két kisgyereke az embernek és akkor az a baj vagy még nincs és biztosan akar (hacsak nem karrierista, akkor viszont nem olyan az önéletrajza, mint nekem), és akkor meg az a baj. 

De tényleg, más hogyan csinálja?