Csak azért is anya leszek

Hihetetlen, de már hat hónapos Máté! Gyakorlatilag egy szempillantásnak tűnt az elmúlt fél év, olyan, mintha kb. két hete szültem volna. Pedig mennyi minden történt azóta! Naponta írok naplót a mindennapjairól, klasszikus kis füzetkében, már lassan rituálé az esti összegzés. Pont ma lapozgattam és nagyon érdekes volt látni, hogy milyen gyorsan fejlődik. Pár hete annak is örültünk, hogy megfordul, most meg már kúszik-mászik és az ülést is próbálgatja. Borzasztóan ügyes, okos, kiegyensúlyozott és boldog baba (nyilván nem vagyok elfogult... :) ). Persze vannak kevésbé könnyű napok, szegénykém például ezt a kánikulát is eléggé nehezen viseli, de szerencsére könnyen el lehet terelni a figyelmét. 

A múltkor kérdezte egy barátnőm, hogy a gyerek nélküli életemhez képest mi változott. Úgy érzem, hogy nem kellett feladnom magam. Máté is ugyanúgy alkalmazkodik hozzánk, mint mi hozzá. Utazunk, jövünk-megyünk, emberekkel találkozunk, szóval ez sem maradt ki az életünkből. Étterembe megyünk vele, kiállításra járunk, állatkertben is voltunk már, strandolunk, kirándulunk és mindenki jól érzi magát. :)  Alapvetően tényleg egy könnyen kezelhető baba. Esténként gyorsan és korán elalszik, így az estéink megmaradtak. Este 7 körül elalszik, hajnal 3 körül kis szopi, aztán kb. fél hétig alszik. Napközben már csak háromszor pőcsikél, ebből egy másfél óra, a másik kettő 40 perc. Nem 39, nem 41, hanem 40. :) 

És akkor a paraméterek. :) Kereken 7 kg, 73 cm tömör vigyor.  

 Amit szeret:

• Ébredés után a kiságyban egyedül szöszölni és megvárni, hogy bemenjünk hozzá és vigyoroghassunk egymásra.
• Ha valaki mély hangon kimondja a nevét.
• A sárga flakonját, amire minden egyes nap rácsodálkozik. Egy kiürült bébiolajos flakon, nem is értjük. A többi játékát már unja, ez valahogy mindig leköti percekig.
• A füüüüüürdéééést. Csapkodja a vizet, sikong és vigyorog, alig lehet kiszedni a vízből. A végén még tényleg vagány vízilabdás lesz. 
• A mérlegelést :) Összekucorodik, a két kezét a szájába veszi és kuncog.
• Ha belesúgom a fülébe, hogy "susu"-szintén vigyorog tőle.
• A tapsi-tapsi játékot. Csak ki kell mondani és vigyorogva, lelkesen üti is a tenyeremet.
• A kendőt, a hordozást, mert onnan mindent belát, mint a nagyok. Imádja, ha együtt főzünk, magamra kötöm és mindent alaposan megfigyel, néha bele is szól egy hangos HÖ-vel (ezzel nagyjából mindent ki tud fejezni: ez most tetszik, ez most nem tetszik, Anya, ezt most miért így csináltad? )
• A szemüveges embereket. Órákig tudja őket tátott szájjal bámulni.
• Ha az apja borostás. Ebben nem értünk egyet. 
• A szakállas embereket. Szerencsére mindkét Papin kiélheti ezirányú lelkesedését.
• Szabó Gyula mondókák című youtube videót (csak hallgatjuk). Bármikor bevethető sírás, nyüszögés, unalom ellen, 4 perc 18 másodperc tömény nyugalmat jelent :)
• A társaságot. Nálunk mindig van valaki, vagy mi megyünk valahova. Rokonok, barátok adják egymásnak a kilincset, barátnőkkel ülök be, olyankor viszem Mátét is, ő ilyenkor először mindenkit alaposan megfigyel, aztán mikor szimpatikusnak látja az illetőt, elmosolyodik és átkéredzkedik az ölébe. 
• BKV-n utazni. Ebben sem értünk egyet, de nagyokat nézelődik, ismerkedik, bámulja a szemüveges néniket, hízik a mája a sok dicsérettől, majd nagyokat alszik. Persze csak kendőben.
• A fákat. Simogatja, bámulja őket, a hálószobaablakból látható fákhoz beszél is rendszeresen (Heüüü, ghöüüü)
• Ha össze-vissza puszilgatjuk. Hangosan kacag.
• Amikor Apa hazajön a munkából. Ilyenkor mintha nem is léteznék kb. fél óráig. 
• Fociindulókat. Nem, nem én éneklem neki.
• Levetkőzni, meztelenül lenni.

Amit nem szeret:

• Felöltözni
• Enni. Eleve nem egy kövér baba, mindig az előírt súly alsó határát súrolja. 5 hónapos és 1 hetes koráig csak anyatejet kapott, aztán egyszer annyira sírt az éhségtől, hogy a tápszert is elfogadta. Azóta esténként tápszerrel pótolok, de a szoptatás sem megy valami jól kb. azóta. Ha sok tej jön, fulladozik, ha kevés, türelmetlen lesz. A svéd itatópohárral még nem barátkoztak meg, a cumisüvegre meg nem szeretném rászoktatni. Szóval próbálkozunk. 
• Babakocsiban lenni. Az elején a babakocsi volt a megváltás, ha nem tudott valamiért napközben elaludni, most csak felébred tőle. Kapálózik, méltatlankodik, fel akar ülni. Várom, hogy rendesen tudjon ülni és akkor jöhet a sportrész.
• Kocsiban utazni. Lásd babakocsi. 

Féléves nagyfiú. Pure love <3

Közkívánatra... Az úúúúúgy vooolt, hogy a terhességem utolsó 2 hetében már kétnaponta, majd naponta jártam CTG-re. Ami nem volt kis kihívás, ugyanis még karácsonykor becsípődött egy ideg a derekamban, ebből kifolyólag alig bírtam járni. A költözködés se tett túl jót neki, gyakorlatilag az új lakásba majdnem négykézláb másztam fel a lépcsőn. Szóval BKV kilőve. Azt sem akartam, hogy V. emiatt állandóan szabit vegyen ki, így megoldottam taxival, aztán megbeszéltük a nővéremmel, hogy ő elvisz a mi kocsinkkal. Jan. 22-én is így történt, elmentem CTG-re, minden ok volt, megbeszéltük a pénteki és szombati időpontot, majd felmentem méhszájvizsgálatra a dokinőmhöz. Közlte, hogy bő egy ujjnyi a méhszáj, feszül a burok és megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha aznap szülnénk. Rávágtam, hogy csapjunk bele, úgyis aznapra vagyok kiírva és milyen szép lenne, ha Anykám szülinapján születne meg Kismanó. Jó, akkor menjen haza és 6-7 órán belül találkozunk. Kimentem a váróba, elmeséltem felhívtam V-t, majd elmeséltem a tesómnak, és megbeszéltük, hogy még ugorjunk be a Westendbe, mert nekem szoptatós melltartót kell venni, meg Máté szobájába is kinéztem egy szép szőnyeget, mikor vegyem meg, ha nem ma? ) Ha már ott voltunk, meg is ebédeltünk, iszonyú éhes voltam, irtó jólesett a gombaleves és a rizses hús, mellé kis uborkás káposztasaláta. Még poénkodtunk is, hogy Anyukánk annak idején, mikor én születtem, kihányta az uborka salit, milyen vicces lenne, ha tényleg aznap szülnék és megismétlődne a sztori. Még egy jó kis fagyit is leküldtem, Zs kérdezte, hogy nem lesz-e túl sok, én meg mondtam, hogy ha tényleg ma szülök, kell az energia :)

Zs. hazahozott, én még a kocsiban mondtam neki, hogy olyan érzésem van, mintha a hasamban egy vízzel teli lufi lenne, szerintem mire felmegyek a lépcsőn, elmegy a magzatvizem. Kirakott a ház előtt, sietett kozmetikushoz, de még gyorsan megbeszéltük, hogy ha bármi van, szóljunk és ő ott terem a kórházban.

Nagy nehezen felmásztam a lépcsőn, kinyitottam az ajtót, leültem egy székre és elkezdtem mesélni V-nek, hogy milyen szőnyeget vettem, majd csak úgy, minden előjel nélkül szép sugárban lehánytam a cipőmet. Mikor felálltam, hogy menjek a wc-re, éreztem, hogy a lábam között is ömlik valami, de ugye a szám előt volt a kezem, nem tudtam szólni, hogy elment a magzatvíz. V jött segíteni, aztán nagy nehezen kinyögtem, hogy szerintem nemsokára szülünk, elment a magzatvíz. Megkérdeztem, hogy képes lesz-e rá, ugyanis előző nap olyan rosszul volt, hogy alig tudta elhagyni a budit, valami rosszat evett és irtóra legyengült. Közölte, hogy sose volt még ilyen jól és inkább azzal törődjek, hogy mit kell magunkkal vinni a kórházba, meg egyáltalán be kell-e már menni. Hívtam a szülésznőt, nem vette fel, aztán sikerült elérni a dokinőt, kérdezte, vannak-e fájásaim, mondom még semmi, semmi gond, akkor zuhanyozzak le és kényelmesen menjünk be a kórházba. Mire beszálltam a kádba, jöttek is az első fájások, de nem ám 10-15 percenként, hanem rögtön 3 percenként. Annyira megzavarodtam, hogy a hajamat is elkezdtem mosni, amivel persze jó sok idő elment, mire beszálltunk a kocsiba, már azon imádkoztam, hogy egyáltalán beérjünk a kórházba.

Délután fél négykor berongyoltunk, ahol megvizsgáltak és közölték, hogy a felén túlvagyunk, ha lenne szabad szülőszoba, egyenesen oda vinnének, de még kicsit tartsam vissza, mert csak a háromágyas vajúdóban van hely. Ott ctg-re kötöttek és egy nővérke rám parancsolt, hogy oldalt feküdjek, annak ellenére, hogy mondtam, ez az egyetlen helyzet, ami rohadtul kellemetlen most. Legszívesebben V nyakába csimpaszkodva álltam volna végig, mert ez a folyosón meg a liftben már egyszer bejött. Nagy nehezen felszabadult a szülőszoba, két fájás között átsétáltam, ott gyorsan lőttünk egy szelfit, majd folytattam a vajúdást, ami annyira nem is volt vészes, ha azt csinálhattam, ami jólesik. Ez pedig a mély levegő, sokáig bent tart, óóóóóh kifúj volt, két fájás között pedig elcseverésztem a szülésznővel meg a dokinővel. Amikor jött a fájás, intettem V-nek, hogy kérem a kezét szkanderra, levegő be-ki, vége, vigyor, beszélgetés. A szülésznő mosolyogva mondta, hogy ritkán lát ilyet, hogy valaki így cseverésszen, neki igazából nincs is itt túl sok dolga, nemsokára visszajön. Helyette jött a gonoszgonosz nővérke, aki megint oldalra parancsolt, ctg, majd szétdurrantotta a vénámat (híres vagyok arról, hogy két kilométerről lehet látni a vénáimat, neki sikerült mellélőni). Mondtam V-nek, hogy ha még egyszer ezt a nőt itt meglátom, biztos kizavarom. Jött a szülésznő,és persze kiderült, hogy bármilyen pózban lehetek, ami nekem jólesik, csak az a lényeg, hogy a baba szívhangja végig rendben legyen. 

Egy idő után a dokinő elkezdte kérdezgetni, hogy nem érzem-e, hogy nyomni kéne, mondom fogalmam sincs, még sosem szültem, nem tudom, mit kéne éreznem. Kiderült, hogy olyan, mintha nagyon kéne vécézni. Amikor ezt megbeszéltük, jött is az első ilyen fájás, hát, ezt már nem tudtam csak simán átlélegezni és a mosolyom sem volt már olyan őszinte. Itt már V-nek nem csak a kezét, hanem a nyakát is elkaptam, szegénynek elszorítottam az ütőerét is. Persze, ebből semmit nem vettem észre, csak utólag mesélte :) (Itt megjegyezném, hogy végig hatalmas nagy segítség volt, nélküle még mindig vajúdnék :) végig biztatott, dicsért, lelkileg és fizikailag is támaszt nyújtott). Egy idő után aztán belassultak a fájások, először csak oldalra fektettek (igen, szar volt) és már oxitocinra akartak kötni, amikor is minden erőmet összeszedtem, és pár nyomással és egy kis gátmetszés segítségével 20:16-kor kipottyantottam a (minden elfogultság nélkül) világ legszebb és legédesebb kisfiúját, Mátét :) Abban a pillanatban hatalmas megkönnyebbülés, boldogság és határtalan szeretet lett úrrá rajtam. A mellemre tették, közben V puszilgatott, belesúgta a fülembe, hogy szeret, én pedig azt sem tudtam, hogy nevessek vagy sírjak és csak azt hajtogattam, hogy milyen gyönyörű és mennyire régen vártuk már, hogy megérkezzen. Nem is sírt, csak nyöszörgött kicsit és már hosszasan néztünk is egymás szemébe, V. elvágta a köldökzsinórt és elvitték megmosdatni, felöltöztetni. Mikor visszahozták, V. kapta meg, míg én megszültem a méhlepényt és összevarrtak. Csak figyeltem, hogy az apja hangjára milyen gyorsan megnyugszik, nagyon cukik voltak együtt, a két imádott pasim, V. csak mesélt neki, Máté pedig csak nézte és itta a szavait. Miután a dokinő és a szülésznő százszor elmondták, hogy mennyire ügyesek voltunk és bár minden szülés ilyen simán menne, meg egy élmény volt nekik, végre hármasban maradtunk. Máté rögtön megtalálta a cicit és elégedetten falatozott. Mi közben V-vel néztük egymást, a gyereket, megint egymást és vigyorogtunk, mint két töklámpa. Egyszerűen hihetetlen volt és igazából még most sem nagyon hiszem el, hogy öt év, három vetélés, megannyi keserűség, fájdalom és harc után csak azért is ANYA lettem. 

És most a köszönőbeszéd: köszönöm szépen a férjemnek, hogy mindig, minden bajban, jóban és rosszban mellettem áll, hogy nem adta fel és hitt abban, hogy meglesz az eredménye annak a rengeteg erőfeszítésnek, elköltött pénznek, fájdalomnak, műtétnek, sírásnak, és nehéz percnek. Köszönöm, hogy engedett akkor is tovább harcolni, mikor látta, hogy elérem a határaimat. Köszönöm, hogy végig fogta a kezem és nem engedte el. Köszönöm, hogy segített anyává válni. 

Január 22-én 20:16-kor 4 és fél óra vajudás után megszületett Máté :) Gyönyörű és egészséges és szupercuki és okosügyes és eszik rendesen :)

Már itthon vagyunk,ismerkedünk, részletek később :)

Hú, mostanában zajlik az élet. Felújítunk ezerrel, most éppen ott tartunk, hogy nincsenek falak a lakásban, de betonpadló már van. A fűtés is megoldódni látszik, igaz, hogy kisebb csavarokkal, de nem fogunk megfagyni, infrafűtésünk lesz. (Ez az egyetlen megoldás, mivel a kéményépítést a nagyon kedves szomszédok megtorpedózták, konvektort meg nem akarunk).

Nemrég a nővérem 40. szülinapját szerveztem meg, meglepetésbuli, reggeli nálunk, szabadulós játék, ajándék tortatanfolyam, stb., lakásfelújítás mellett nem volt kismiska, de legalább tényleg örült neki, a kétnapos program után azt mondta, hogy a föld felett jár két napja. Az utóbbi időben eléggé rájárt a rúd, megérdemelte. A sógorom is jófej volt, mindenben benne volt, közölte, hogy a pénz nem számít, én csak szervezzem meg. Szóval szuperül sikerült, bár kicsit elszóltam magam, így a meglepetés buli nem volt 100 %-ig meglepi.

A bulin mindenki stresszelt, hogy szerintük nem elég nagy a hasam, ezen persze napokig túráztattam magam, aztán azt is kitaláltam, hogy biztos keresztbe fekszik a gyerek, majd nem tudom megszülni. Aztán persze hozzácsaptam azt az infót is, amit a védőnő ültetett a fülembe, miszerint óránként kéne éreznem a rugdosást. Hát én nem érzem óránként. Leginkább reggel és este aktív, napközben, ha jövök-megyek, csak ritkán érzem a mozgást, csak ha lefekszem. Addig-addig, míg már az anyósom is mondta, hogy ez nem normális, menjek el a dokihoz. Múlt héten be is mentem az ambulanciára, röpke 3 órás várakozás utá be is kerültem, ahol a doki konkrétan kiröhögött, hogy mit parázok. Mondtam neki, hogy 3 vetélés után szerintem ő is mindenen parázna, plusz a dokinőm már 1,5 hónapja nem látott, szóval örülnék, ha valaki megnyugtatna. Gyors ultrahang, baba él és virul, befordult, ne parázzon anyuka, igyon egy pohár vörösbort és szexeljen egyet a férjével. Ezen jót mulatott ő is, a két asszisztens, meg a két medika is. Remek. Aztán mikor kijöttem, az egyik asszisztens utánam jött s kikérdezett, hogy mikor és mennyit mozog Babó, meg mit érzek és mit nem és külön megnyugtatott, hogy minden teljesen normális. Kedves volt tőle.

Tegnapelőtt megvolt a 28. heti ultrahang is, sikeresen fél órát késtünk, ha öt perccel később esünk be, a doki már lelépett volna. De odatelefonáltam kétszer is, így megvárt. Persze tök idegesen értem oda, ennek köszönhetően Babó csak lapult a hasamban, nem volt kedve megmutatni, hogy milyen mexikói hullámot is képes produkálni néha. Kiderült, hogy bár minden ok, de megint farfekvéses, plusz az összes köldökzsinórt az arca elé gyűrte, így sajnos az arcából az égvilágon semmit nem lehetett látni. Doki próbálta mozgásra bírni, de ő sikeresen megmakacsolta magát. Mondtam neki, hogy nem gond, nemsokára úgyis élőben látjuk :) (Uramatyám, már csak 10 hét, vhááááááááá!) 

És akkor a nyavalyák:

- Álmatlanság. Hetek óta (igazából inkább két hónapja) minden éjszaka felébredek hajnali 3 körül, aztán mint aki jól végezte dolgát, kipattan a szemem és reggelig nem tudok visszaaludni. Mondjuk most három napja aludtam vagy 6-7 órát, nem is tudom, mi van velem :) Igazából annak örülök, hogy majd ha megszületik Babó, nem fog meglepetést okozni a kialvatlanság.

- Gyomorégés. Napokig semmit nem kívántam, mert mindentől a fülemig ért a gyomorsavam. Három este ez odáig fajult, hogy hánytam is, nem ragozom, nyomorultul éreztem magam. Szegény kismamák, akik az első három hónapot végighányják... Mióta Babó visszafordult és a lábával már nem nyomja a gyomrom, ez is megszűnni látszik.

- Medencefájdalom. Néha enyhébb ugyan, de nem szűnik, bármivel próbálkozom. Nem jó. 

- Az IKEA-ban összefutottam a volt főnökömmel a gyerekosztályon. Az utolsó pillanatban ugrottam be egy pelenkázó szekrény mögé, remélem nem látott meg. Olyan érzés volt, mintha egy volt pasimmal találkoztam volna, aki kidobott egyik napról a másikra. Utána jutott eszembe, hogy elé kellett volna állni teljes terhes valómban, és mosolyogva eldicsekedni a babavárásról és hogy ez nem jöhetett volna létre, ha nem rúgnak ki. V. szerint nem lett volna jó ötlet, mert akkor duplán azt érezte volna, hogy jól döntöttek... Hm.

És ami jó: tudok kommunikálni a kisbabámmal, és nagyon szeretem. Nagyon várom már, hogy láthassam és imádom nézegetni a kétcentis zoknikat és elképzelni benne a lábát, amivel ebben a pillanatban is az oldalamat birizgálja. Love. 

Húúú, jó régen nem írtam, íme az események mostanában:

• -Vettünk egy lakást. Nem volt egyszerű ügy, az ingatlanossal is, meg az eladókkal is nehéz volt egyeztetni, de nagy nehezen aláírtuk a szerződést és már a banknak is eladtuk a vesénket, úgyhogy kezdődhet a felújítás, ami ugye minden nap valami meglepetést tartogat. Most ott tartunk, hogy lehet, hogy nem lehet cirkót kiépíteni, mert az összes kémény foglalt a házban. Nem baj, majd fűt a szerelem. A szomszédok sem egyszerűek, van egy sipítózós nő felettünk, aki általában csutkán hallgatja a tévét, alattunk meg egy ideggörcs nyanya, aki minden rezdülésünket figyeli úgy, hogy még ott sem lakunk, és a múltkor feldobott minket a közös képviselőnél, hogy még nem a miénk a lakás és már elkezdtünk felújítani (Nem. Kihívtuk a statikust, aki kettő helyen belekalapált a falba. Kb. 30 másodpercig tartott az "őrjítő kopácsolás".) Mikor megtudta, hogy nemsokára felújítunk, utána pedig gyerekünk fog születni, a szemében láttam, hogy azon gondolkozik, hova tette az Andaxinját. Éljen a nyugodt környék csendes mellékutcája :)
• -Baboló szeptember 5-én kopogott először egy nagyot. V éppen csapatot épített valahol Győr mellett, úgyhogy egyedül voltam itthon. Fura érzés volt, de imádtam, és rögtön tudtam, hogy na ez az! Ezt már nem lehet összetéveszteni holmi bélmozgással :) Írtam V-nek, hogy nincs itthon a macska, cincognak az egerek :) Azóta naponta szórakoztat minket (leginkább engem, de V is érzi a nagyobb rúgásokat). Persze, van, hogy megmakacsolja magát, mint két hete pénteken, amikor ugyancsak egyedül voltam itthon, mert V egy haverjával sörözött. Babó egész nap nem jelentkezett, gondoltam, nem baj, majd a szokásos esti vacsi utáni dörömbölést megkapom. Hát semmi. Ettem csokit, mászkáltam, pöcköltem a hasam, zenét hallgattam, semmi. Hívom a dokinőmet, nem veszi fel. Hívom a nővéremet (ekkor már sírtam), hogy most mi legyen, Nyugtatott, hogy semmi baj, Kata is csinált ilyeneket annak idején. De ha az megnyugtat, menjek be az ügyeletre. Közben dokinő is hívott, akkor már az orromból spriccelt a vér (éljen a stressz), és közölte, hogy irány az ügyelet. Hívtam V-t, rohant haza, kocsiba be, ügyelet, szívhang oké, baba vígan mocorog. Huhhhh. Hatalmas megkönnyebbülés. Aztán persze ahogy elhagytuk a kórházat, abban a pillanatban akkorát rúgott Babó, hogy az oldalam majdnem kiszakadt. Hahaha, vicces vagy, Kisfiam :)
• -A nővéremnek mélyvénás trombózisa van :( A múltkor eltörte a bokáját és ahogy levették a gipszet, ő elkezdett dolgozni, ami nem tett jót a szervezetének. Eleve túlsúlyos, szar ereket örököltünk, plusz már visszér műtétje is volt, szóval adott volt minden egy kis kiadós trombózishoz. Aggódom érte :( Próbálom vele megértetni, hogy életmódot kéne váltania, mert 10 nap múlva 40 éves lesz, nincs pajzsmirigye és az erei is tropák, mi lesz itt 20 éve múlva... A családunkban gyakorlatilag minden betegség pipa (szívinfarktus, tüdőembólia, cukorbetegség, pajzsmirigy, stb), nem kéne még egy elhízással tetézni a dolgokat, ha szeretné látni a lányát esküvői ruhában...
• -Mióta egyre nagyobb a hasam (és  ez nem csak a hízásomnak köszönhető), egyre nehezebben mozgok. Konkrétan ketté akar hasadni a szeméremcsontom és a combtövem sem a régi. A legnehezebb mutatványok a zuhanyzás utáni lábtörlés, zokni-, nadrág-, és cipőhúzás, valamint nemrég megállapítottam, hogy újabb kiadást kell rendszeresítenem, az pedig a pedikűrös, mivel azzal sem boldogulok már. Ennek ellenére jövök-megyek, intézem a lakást, sétálok sokat, de egy idő után érzem, hogy köszi, most épp elég volt ennyi (ez általában 5 perc álldogálás, egy mosogatás, már főzés közben is egyre többször ülök le.) És még hol van a vége! :)
• -Megjelent a terhességi csík a hasamon. Persze, nehogy már úgy legyen,  mint másnál, az olyan snassz lenne, nekem a köldököm fölött is folytatódik és ferde. De tényleg.
• -Ha már különcködés: bibibíííí, nincs vércsoportooooom. :) Az úgy volt, hogy a múltkori kötelező vérvétel után múlt héten hívott a dokinőm, hogy gáz van, nem tudják meghatározni a vércsoportom és azonnal menjek be és megismétlik a vizsgálatot és elküldik Szegedre. Most várom az eredményt és semmi infóm nincs arról, hogy ez mit jelent vagy milyen következményei lehetnek (pláne a babára nézve). Kicsit para, de remélem, ez is megoldódik. Valószínű az IVIG kavart be, de ebben sem biztosak. 

Szóval, nem unatkozunk, de hát nem is én lennék, ha minden simán menne (ezt V is megállapította egyik nap : )

Most van életem legszebb időszaka, mert

• kisbabát várok. Iszonyú régen vártunk már erre és rengeteg minden szaron keresztülmentünk. Egyelőre még mindig nem teljesen fogom fel, de lassan kezdem realizálni, hogy ha minden jól megy, nemsokára ANYA leszek. V pedig APA. Hihetetlen.
• Babó jól van, gyönyörű és mindene megvan. Már csak az kell, hogy továbbra is így fejlődjön és lubickoljon még vagy 20 hétig odabent.
• nyár van. Vagyis volt, de nemsokára gyönyörű, napsütéses, avarban sétálgatós őszünk lesz.
• 18 éves korom óta ez volt az első nyaram, mikor nem mások wc-jét pucoltam/mások gyerekére vigyáztam/egy sötét irodában ültem/utáltam a munkámat, hanem szabad voltam, mint a madár
• mert Budapest egyik legszebb helyén lakunk és ha minden jól megy, nemsokára egy még szebb környékre fogunk költözni (nagyon izgi a helyzet)
• csodás férjem van, aki eltűri a hormonjaim által táplált parahullámaimat (nem lesz hol laknunk, nem nő a hasam, nem mozog a baba, stb.) és minden nap elmondja, hogy sugárzóan szép kismama vagyok
• mindenki megdicsér, akivel csak találkozom. A minap unokatesóm feleségével futottam össze, aki nem arról híres, hogy másokat dicsérne, ennek ellenére egy dejólnézelki hagyta el a száját.
• kb. 15 éve volt utoljára ennyi hajam. Tudom, ki fog hullani, de most ennek örülök.
• ezer éve nem voltam ennyire kiegyensúlyozott

Elég jó most nekem lenni.

Tegnap eljött a nagy nap, a 18. heti ultrahang napja, ami igazából a 19. hét utolsó napjára esett, de ez van, mindenki egész nyáron szabadságon volt. Az utolsó pár nap persze már behaluztam magamnak minden bajt, ami egy ultrahangon csak kiderülhet, de Babónak persze hangosan azt mondtam, hogy nyugodjon meg, minden rendben lesz. A legnagyobb parám az volt, hogy mindenki kérdezgeti, érzem-e már a magzatmozgást és sajnos egyelőre se híre, se hamva. Na jó, esténként egy kis kaparászás, de ki tudja, hogy ez az amúgy is a terhesség kezdete óta "remek" emésztésemnek köszönhető vagy tényleg a baba aktívkodik.

Délután háromnegyed négyre mentünk az Istenhegyibe, addigra már teljesen kész voltam, holott előtte még terelésképp egy lakást is megnéztünk, de valahogy csak vánszorogtak a percek. Kicsit más volt ide megérkezni, mint a MÁV-ba. Mosolygós recepciós, tisztaság, meg az egész hely olyan, mint egy űrközpont. Vagy egy titkos klónozó állomás. Végre szólítottak és egy kedves fiatal doki várt kézfogással és mosollyal (15ezerért azért ez már jár). Lefeküdtem, elkezdte nézni a babát, az első kérdése az volt, hogy milyen lett a kombinált tesztem eredménye. Mondtam, hogy 1:1000, erre ő elkezdett hümmögni, hogy az én koromban ennek sokkal jobbnak kéne lennie, szóval rendesen ránk hozta a  frászt, mivel azt hittük, hogy valami gyanúsat lát és ezért emlegeti. Aztán persze kiderült, hogy az ég világon minden rendben van, még a baba kisujjának a középső perce is látszik, az orrcsont is tökéletes, szóval nem értem, miért kellett ez a kis negatív bevezető... Miközben vizsgált, telefonon valakinek elmesélte, hogy az egyik páciense hogy halt meg, ez sem volt valami vidám dolog, de sebaj, mi addig V-vel azon szórakoztunk, hogy Babó mozgatja az állkapcsát, olyan volt, mintha egyfolytában dumálna (mi lesz itt később?). Én persze végig a bőgés határán voltam, mert olyan gyönyörű a gyerek, hogy el kell tőle olvadni. Aztán a doki feltette a bűvös kérdést, hogy akarjuk-e tudni a baba nemét, V. erre jó hangosan rávágta, hogy hát persze és bebizonyosodott, amit én első héten megálmodtam: KISFIÚ. :)

Persze nem volt nagy meglepetés, ugyanis nemrég voltunk babamozin és bár végig fejen állt a gyerek és befúrta magát a lepénybe, ezért nem sokat lehetett látni, de a szonográfus nő némi árnyékot vélt felfedezni a lába között. Amikor kimentünk a rendelőből, ki is jött belőlem a feszkó egy jó kiadós sírás formájában. Tényleg terhes vagyok :)

Szóval, a kisfiunk összes eredménye tökéletes, szép és látszik, hogy nagyon okos feje van (nem tőlem örökölte :)) és már 289 g. Imádjuk. <3

... és hirtelen azon kaptam magam, hogy 3 hete nem írtam és a hasam már akkora, hogy nem igazán kényelmes úgy írni, hogy az ölemben van a laptop. Rendesen ki kell nyújtani a kezem. Apropó, nagy has: ha tömegközlekedek, már rendszeresen észreveszik, hogy terhes vagyok és meglepő módon a legtöbb ember átadja a helyét vagy előreenged felszálláskor. Persze van egy-két fura helyzet, ma pl. egy fiatal lány felett álltam és miután észrevette a hasamat, olyan mereven bámult kifelé az ablakon, hogy attól féltem, megfájdul a nyaka. A 4-6-oson pedig egy pasi átadta a helyét, amire egy ötvenes, nagyhangú nő jó hangosan, cinikus hangnemben kiosztotta a férfit, hogy persze, inkább nekem adja át a helyet, hiszen én egy szép fiatal nő vagyok, semmi gond, ő úgyis tud állni, mert orvos és amúgy is sokat bír. Erre a pasi csendesen megjegyezte, hogy hiszen a hölgy terhes... Csend lett. Szóval, így. De alapvetően tényleg nagyon segítőkészek az emberek, ami meglepő.

Na de mi is történt az elmúlt 3 hétben? 12. heti ultrahang, Fülöp, Fülöp hasfájás, pszichológus és terhesgondozás, közte kis nyaralással. 

A 12. heti ultrahang abból a szempontból nagy élmény volt, hogy végre megint láthattuk Babót, viszont élményként egyáltalán nem erre számítottam. Ott kezdődött a dolog, hogy bementünk, a doki felfektetett az ágyra, elkezdte nézni a babát és percekig nem szólt semmit. Ami ugye nálam nem szokott jót jelenteni. Mivel én nem láttam a monitort, V-t kérdeztem, hogy dobog-e a szíve, ő hevesen bólogatott, itt egy kicsit megnyugodtam. Aztán a doki közölte, hogy alszik a baba, köhögjek jó erősen. Ezzel próbálkoztunk egy ideig, aztán előkerült a hüvelyi uh, mivel Babó még mindig aludt és a doki úgy gondolta, hogy majd a belülről bökdösős, egyáltalán nem kellemes módszerrel felébreszti. Még egy jó vastag párna is került a fenekem alá, szóval igazán el tudtam lazulni. Babó a hathatós bökdösésnek hála végre felébredt és így sikerült megmérni a tarkóredőt. Ekkor már kb. 7-8 perce tartott a vizsgálat, de Dr. "Bűbáj" kb. 3 szót szólt. Aztán bemondta az asszisztensnek a számokat (mint később a papírról kiderült: CRL 62 mm, fej 22 mm, szívritmus 164, tarkóredő 1,4) és közölte, hogy a korom miatt köteles felhívni a figyelmemet a magzatvíz vizsgálatra, amit én gondolkodás nélkül visszautasítottam. (Kb. egy százalék esély van a vetélésre, köszönöm, inkább nem. Én aztán ismerem ezeket az egy százalékokat...) Aztán készen lettünk, amit onnan tudtam meg, hogy közölte, hogy felöltözhetek. Kérdeztem, hogy akkor minden rendben van-e a babával, amire egy rendkívül informatív, megnyugtató és lényegre törő igennel válaszolt. Kezembe nyomta a papírokat és közölte, hogy akkor mehetünk vérvételre. Igen, de az hol van? A másodikon. Viszlát. Persze honnan is tudtuk volna, hogy a másodikon belül hol, de rémlett, hogy az utolsó ivig előtt hol vették le a véremet, gondoltam, hátha az lesz az. Az volt. Kijött az asszisztens, mondtam neki, hogy kombinált teszt vérvételre jöttünk, kérdezi, befizettük-e a csekket. Mondom, milyen csekket. Erről senki nem mondott semmit. Beviharzott, kezembe nyomott egy sárga csekket, meg egy papírt, amit ki kellett töltenem az adataimmal, majd visszaviharzott, egy perc múlva visszajött (még a nevemet sem volt időm felírni a lapra), hogy akkor megvagyunk-e. (Persze, én gyorsíró vagyok, a férjem meg maga Superman...) Itt egy kisebb vita alakult ki, ugyanis próbáltam megértetni vele, hogy hogyan lenne befizetve a csekk, hiszen soha senki nem említette, illetve egy perc alatt nem volt időnk elintézni. V balra el a postára (mint később kiderült, alig tudta befizetni, mivel a zuhogó esőben egy kicsit elázott a csekk és így nem vette be a fantasztikus posta fantasztikus gépe, így fújogatva szárítgatták percekig :)) Na mindegy, vérvétel közben kibékültünk a nővel, közben megjött Superman, leadtuk a csekket, aztán a magyar egészségügy szokásos buktatói miatt zavarodottan, ámde boldogan távoztunk. (Ide se jövünk többet...)

Teltek-múltak a napok és a vizsgálat után pár nappal elkezdett fájni a hasam. Nem görcsösen, nem úgy, mint mikor kórházban voltam, hanem egy fura húzó, szorító fájdalmat éreztem pont a szeméremcsontom felett, ami kisugárzott a derekamba és a combomba is. Leginkább éjszaka volt erős, ami miatt nem is aludtam napokig. Kicsit olyan fájdalom volt, mint amikor az egyik műtét után volt egy kis gyulladásom. Közben nyaraltunk kicsit (4 napig kijártunk a Rukkel-tóhoz, ami azért jó, mert van egy része, ahol szinte csak mi voltunk, így a vízbe is bemerészkedtem). Pár nap hasfájás után próbáltam elérni a dokinőmet, de kiderült, hogy szabadságon van, aztán beszéltem a védőnőmmel, aki megnyugtatott, hogy ha nincs vérzés, akkor nincs nagy baj sem, de azért ha nyugtalan vagyok, irány a kórház. Szombaton így is tettünk, ugyanis egyre erősebb volt a fájdalom. Persze megnyugtattak, hogy zárva a méhszáj, Babó él és virul, stb, de a megoldás még mindig nem volt a kezünkben (itt jegyezném meg, hogy mennyire rugalmas, türelmes és imádni való férjem van, aki ilyenkor rögtön nyugtat, jön velem és örül, ha minden rendben van)

Időközben megjött a kombinált teszt eredménye is, ami szintén tök jó lett, 1:1000-hez, ami ugye az én koromban tényleg jónak számít. Felhívtam Fülöpöt, hogy megosszam vele a jó hírt, persze azt sem tudta, miről van szó. Egyben kértem időpontot is, mert gyógyszert akartam íratni, plusz jó lett volna, ha ő is megnézi ezt a fura hasfájást. 21-ére 15:00-re volt időpontom a magánrendelésére. Odamentem, vártam, sehol senki, fél négy, még mindig sehol senki. Megcsörgetem, nem elérhető. Felhívtam Ilonka nénit, hogy tud-e esetleg valamit az ő egyetlen szerelmetes gyermekéről. Eleve utálok vele beszélni, mert egy rosszindulatú boszorka, de erre én sem számítottam. Elkezdett velem kiabálni, hogy mit képzelek, mi ő (az asszisztens????? :) ) és én miért zaklatom. Próbáltam vele megértetni, hogy elég lett volna egy udvarias nem tudom, de ő csak mondta, mondta, erre én letettem a telefont. Mivel 40 fok volt aznap és a rendelő előtt nincs egy pad sem, ezért leültem a rendelő lépcsőjére. Pár perc múlva megjött Ilonka néni, a kedves nénik mintapéldánya és folytatta ott, ahol telefonban abbahagyta. Közben arra járt két kétes kinézetű figura pitbullal, és belém kötöttek, hogy miért ülök a földön, pláne terhesen. Itt elszakadt a cérna és közöltem Ilcsivel, hogy na akkor én most beülök a váróba. Hangulatos fél óra után, miközben ő egyre csak mondta, mondta a magáét és gonosz megjegyzéseket tett rám, meguntam a várakozást és közöltem, hogy örülhet, mert akkor én most hazamegyek. Azt még nem tudtam, honnan lesz gyógyszerem, meg mi lesz a hasfájásommal, de nem voltam képes ezt tovább hallgatni, nem akartam Ilonka néni miatt a kórházban (vagy a rendőrségen :) ) kikötni.

Mikor hazaértem, csörgött a telefonom, felvettem és Fülöp volt a vonalban! Nagy (figyelem, történelmi pillanat!) bocsánatkérések közepette adott másnapra egy új időpontot úgy, hogy háromkor hívjam és csak akkor induljak el, ha ő már a rendelőben ül. Na, megy ez így is. Kedden el is mentem hozzá és tényleg ott volt, hihetetlen! Újra bocsánatot kért (!), magyarázkodott és átnyúlva az asztalon megsimogatta az arcom (!!!), majd azt javasolta, hogy ha legközelebb jövök, mondjam neki, hogy én vagyok a sokat szenvedett asszony és akkor ő tudni fogja :) Én elmagyaráztam neki, hogy ez mind szép és jó, de nem én vagyok az egyetlen, aki emiatt szenved és egy csomóan ezért pártolnak el tőle, mert nem bírják ezeket a megpróbáltatásokat. Javasoltam, hogy vegyen fel egy asszisztenst és szedje ráncba az életét. 

Aztán megvizsgált, mindent rendben talált és Semicillint írt fel, ami kicsit megnyugtatott, mert még mindig arra gyanakodtam, hogy ez valami fertőzés vagy gyulladás, ez a gyógyszer pedig ártani nem árt. Persze, kötötte az ebet a karóhoz, hogy biztos stresszelek (nem, csak miatta) és felhívott valami pszichológus nőt , hogy időpontot kérjen nekem SOS (" Itt ül egy nagyon kedves és szimpatikus betegem, aggódom miatta, kéne vele valamit csinálni"). Másnap elmentem a nőhöz, aki, mint kiderült, olasz és ennek megfelelően kommunikál. Hektikus, nem tudja, hol tartott, kapkodott a témák között és egyáltalán nem érdekelte, hogy ki és mi vagyok, de persze egyfolytában próbálta belém magyarázni, hogy én biztosan stresszelek. Szóval a következő felajánlott időpontot másnap szépen le is mondtam. 

Nem tudom, hogy a Semicillin hatására-e, de időközben elmúlt a hasfájás, úgyhogy most megint tele vagyok energiával, ma már tornáztam is, tegnap a terhesgondozáson a dokinőm már meg sem vizsgált, csak örömmel konstatálta, hogy látszik, hogy nő a hasam és elküldött 18. heti ultrahangra, amit már biztos, hogy nem a MÁV-ban fogunk megcsináltatni. Annak ellenére, hogy Fülöp megígértette velem, hogy ha megyünk, előtte szóljunk oda neki és beszél Dr. Bűbájjal, hogy velem bánjon kedvesen :)) Persze, addig nem bírjuk ki, úgyhogy szombatra egy babamozit beiktatunk, már alig várom :)

Holnap lesz a 12. heti ultrahang és én nagyon izgulok. Már napok óta figyelem magam, érzek-e valamit, ami a terhességre utal, de a mellfeszülésen kívül az égvilágon semmit. Viszont teljesen zizi vagyok, ezerrel pörgök, legszívesebben az élő fába is belekötnék, de tudom, hogy ez mind azért van, mert már be vagyok sózva és nagyon szeretnék túl lenni rajta. Jajjjjj. Mi lesz velem? Holnap ilyenkor már megint többet tudunk...

Tegnapelőtt elmentem a vérvétel eredményéért, persze egy csomó még nincs kész, de a terheléses cukrom nem lett az igazi, a 120 perces nagyon alacsony lett, ami szintén nem jó. Most lassan leépítem a Merckformint, lehet, hogy akkor majd változik  a helyzet. 

... ugyanis megkaptam a kiskönyvemet! Ilyen sem volt még, egyszer már volt időpontom a második terhességemnél, de aztán pont aznap műtöttek meg, mikor meg kellett volna jelennem. Szóval ma elmentem és egy nagyon kedves és alapos védőnőhöz kerültem, volt vizeletvizsgálat, vérnyomásmérés, megmérte a súlyomat is, kikérdezett mindenről (volt mit mesélnem...), szóval jó sokáig ott ültem nála. Aztán kezembe nyomta a kiskönyvet és azt ajánlotta, hogy csomagoljam be, mert nem egy szép darab. Mondtam, hogy ennél szebb nem is lehetne, nem is tudja, mióta szeretnék már ilyet :)

Az elmúlt hét is tartalmas volt, hétfőn V. dokinőnél kezdtük, a magánrendelésén. Percre pontosan hívott be és mikor meglátott, a nevemen szólított és megkérdezte, hogy ugye jó hírrel jöttünk. Ő az a doktornő, aki annak idején a loop konizációmat csinálta (azóta is minden doki megdícsérte az eredményt), aztán még hozzá jártam rákszűrésre, de a meddőségi és immundolgok miatt elsodródtam tőle. Mindig nagyon empatikus és kedves volt, mindig emlékezett rám, ezért döntöttem úgy, hogy nála szeretném folytatni a terhesgondozást. Szóval, nagyon örült, mikor meghallotta, hogy babát várunk, gyorsan felvette az adataimat és utána ultrahangon megnéztük a babát, aki már 3 cm és szerintünk gyönyörű :)

Persze bőgtem, pláne mikor megláttam, hogy már van keze és lába és mozog :) Még olyan pici, de nekünk már nagyon nagynak tűnik, V-vel meg is állapítottuk, hogy ilyen nagy gyerekünk még sosem volt. A dokinő is velünk együtt örült, nagyon cuki volt. Aztán rátértünk a gyógyszerekre, alaposan átnézte az eddigi leleteimet, aztán még felírt egy pár vizsgálatot, csak hogy biztosra menjen. Közben én is ezer kérdéssel bombáztam, a kórházról (SOTE II, ahol most ugye átmeneti állapotok vannak), a szülőszobáról, gátvédelem, magánkórházról mi a véleménye, stb. Mindent részletesen elmagyarázott és megnyugtatott minket, hogy inkább az orvos és a szülésznő személye számít, mint a kórház (ezt mi is így ondoltuk, de kellett a megerősítés). Persze az is segített, hogy amikor V. rákérdezett, hogy ha ő most szülne, akkor hol tenné, azt mondta, hogy ő is a SOTE-n. Aztán el kellett sietnie, mert hívták egy szüléshez, de szerencsére így is sikerült mindent megbeszélni, 3/4 órát voltunk bent nála.

Mikor kijöttünk, csak vigyorogtunk, sütött a nap, sétáltunk a Duna-parton és mikor V. megkérdezte, hogy nem fárasztó-e a séta, azt mondtam, dehogy, hiszen a föld felett lebegek. :) Aztán felhívtuk a családjainkat és megosztottuk velük a jó hírt. Anyósom közölte, hogy ő már a múltkori ultrahang óta egyfolytában vigyorog, nem tud a munkájára koncentrálni, mert öt percenként megnézi az sms-t. :)

Csütörtökön Fülöphöz kellett mennem gyógyszerért, persze megint fél órát vártam a rendelője előtt (szerencsére most nincs hideg), aztán egy órát az előző két lányra, aztán jöttem volna én, de ekkor kirobogott fél órára kaját venni. Közben megjött az anyukája, aki az asszisztense is és az üvöltő tv mellett elkezdte hangosan felolvasni, hogy ma ki és miért és hányra jön a doktor úrhoz és majd én várjam meg a végét, mert hiába adott nekem a doktor úr 3 órára időpontot, az ő könyvében csak 4 órától vannak bejegyzések. Mondtam, hogy biztosan nem fogok hajnali 3-ig itt ülni egy receptért, de majd ha a doktor úr visszajön, majd megbeszéljük vele. Persze mikor Fülöp visszajött, rögtön be is hívott, Ilonka néni így hoppon maradt. Végigbeszéltük a gyógyszereket, mit meddig kell szedni, aztán felírt párat és megjegyezte, hogy milyen nyugodt vagyok, és mindig így kéne, mert nem szereti, ha kirohanásaim vannak. Mondtam, hogy a Doktor Úrral sem könnyű, erre közölte, hogy ne hánytorgassuk fel a múltat, a feleségének is mindig ezt mondja :) Kijövekor megsimogatta a karom és minden jót kívánt. Néha egészen kedvelem.

Pénteken elmentem a Rét utcai rendelőbe, ahol egy teljesen alkalmatlan nő közölte velem, hogy úgy csinál csak terheléses cukrot, ha most leveszi a vért, megnézik a cukromat és ha minden rendben, csak akkor csinálja meg nekem a terheléses cukrot hétfőn. Egyébként is, mi ez a beutaló, mert ez magánorvostól van, és ezzel el kellene mennem a háziorvoshoz és majd ő akkor kiállítja nekem a beutalót. Közöltem vele, hogy már 5 éve állandóan valami orvosnál vagy vérvételen vagyok de ilyet még soha nem hallottam és nem értem a magyar egészségügyet. Erre ő felháborodva közölte, hogy ő pedig ebben dolgozik és ő így szereti, ahogy van. Nem leszünk legjobb barátnők.

A sok ide-oda járkálásnak meg is lett az eredménye, pénteken kicsit elkezdtem vérezni.Vagyis nem is igazából vérzés volt, hanem kis alvadt darabkákat láttam zuhanyzás közben, ami nem igazán tetszett. Felhívtam Fülöpöt, aki rögtön ágynyugalmat rendelt el és Duphastont (már csak ez kellett a másik 20 féle gyógyszerhez). V. dokinőt is próbáltam hívni, de nem vette fel. Szombaton aztán a reggeli tusolásánál ugyanez megismétlődött, fogtuk magunkat és berongyoltunk a Margit kórháza (ez volt a legközelebb) és egy nagyon szimpatikus doki meg is vizsgált és megnyugtatott, hogy semmi baj nincs, sehol egy bevérzés, a baba pedig már 4,1 centis :) Megint láttuk, hogy denszel és a szíve is ketyegett rendesen :)

Most megint semmi bajom, szóval tegnap meg ma már sétáltam, a terheléses cukorra is elsétáltam, meg a védőnőtől is gyalog jöttem haza. Rám is fér, mert kicsit híztam és nem szeretném bálnaként kihordani a gyerekemet. 

(Ma reggel 65,5 kilót mutatott a mérleg, 88 derék, has 91, botrány és még csak 11 hetes vagyok)