Hú, mostanában zajlik az élet. Felújítunk ezerrel, most éppen ott tartunk, hogy nincsenek falak a lakásban, de betonpadló már van. A fűtés is megoldódni látszik, igaz, hogy kisebb csavarokkal, de nem fogunk megfagyni, infrafűtésünk lesz. (Ez az egyetlen megoldás, mivel a kéményépítést a nagyon kedves szomszédok megtorpedózták, konvektort meg nem akarunk).

Nemrég a nővérem 40. szülinapját szerveztem meg, meglepetésbuli, reggeli nálunk, szabadulós játék, ajándék tortatanfolyam, stb., lakásfelújítás mellett nem volt kismiska, de legalább tényleg örült neki, a kétnapos program után azt mondta, hogy a föld felett jár két napja. Az utóbbi időben eléggé rájárt a rúd, megérdemelte. A sógorom is jófej volt, mindenben benne volt, közölte, hogy a pénz nem számít, én csak szervezzem meg. Szóval szuperül sikerült, bár kicsit elszóltam magam, így a meglepetés buli nem volt 100 %-ig meglepi.

A bulin mindenki stresszelt, hogy szerintük nem elég nagy a hasam, ezen persze napokig túráztattam magam, aztán azt is kitaláltam, hogy biztos keresztbe fekszik a gyerek, majd nem tudom megszülni. Aztán persze hozzácsaptam azt az infót is, amit a védőnő ültetett a fülembe, miszerint óránként kéne éreznem a rugdosást. Hát én nem érzem óránként. Leginkább reggel és este aktív, napközben, ha jövök-megyek, csak ritkán érzem a mozgást, csak ha lefekszem. Addig-addig, míg már az anyósom is mondta, hogy ez nem normális, menjek el a dokihoz. Múlt héten be is mentem az ambulanciára, röpke 3 órás várakozás utá be is kerültem, ahol a doki konkrétan kiröhögött, hogy mit parázok. Mondtam neki, hogy 3 vetélés után szerintem ő is mindenen parázna, plusz a dokinőm már 1,5 hónapja nem látott, szóval örülnék, ha valaki megnyugtatna. Gyors ultrahang, baba él és virul, befordult, ne parázzon anyuka, igyon egy pohár vörösbort és szexeljen egyet a férjével. Ezen jót mulatott ő is, a két asszisztens, meg a két medika is. Remek. Aztán mikor kijöttem, az egyik asszisztens utánam jött s kikérdezett, hogy mikor és mennyit mozog Babó, meg mit érzek és mit nem és külön megnyugtatott, hogy minden teljesen normális. Kedves volt tőle.

Tegnapelőtt megvolt a 28. heti ultrahang is, sikeresen fél órát késtünk, ha öt perccel később esünk be, a doki már lelépett volna. De odatelefonáltam kétszer is, így megvárt. Persze tök idegesen értem oda, ennek köszönhetően Babó csak lapult a hasamban, nem volt kedve megmutatni, hogy milyen mexikói hullámot is képes produkálni néha. Kiderült, hogy bár minden ok, de megint farfekvéses, plusz az összes köldökzsinórt az arca elé gyűrte, így sajnos az arcából az égvilágon semmit nem lehetett látni. Doki próbálta mozgásra bírni, de ő sikeresen megmakacsolta magát. Mondtam neki, hogy nem gond, nemsokára úgyis élőben látjuk :) (Uramatyám, már csak 10 hét, vhááááááááá!) 

És akkor a nyavalyák:

- Álmatlanság. Hetek óta (igazából inkább két hónapja) minden éjszaka felébredek hajnali 3 körül, aztán mint aki jól végezte dolgát, kipattan a szemem és reggelig nem tudok visszaaludni. Mondjuk most három napja aludtam vagy 6-7 órát, nem is tudom, mi van velem :) Igazából annak örülök, hogy majd ha megszületik Babó, nem fog meglepetést okozni a kialvatlanság.

- Gyomorégés. Napokig semmit nem kívántam, mert mindentől a fülemig ért a gyomorsavam. Három este ez odáig fajult, hogy hánytam is, nem ragozom, nyomorultul éreztem magam. Szegény kismamák, akik az első három hónapot végighányják... Mióta Babó visszafordult és a lábával már nem nyomja a gyomrom, ez is megszűnni látszik.

- Medencefájdalom. Néha enyhébb ugyan, de nem szűnik, bármivel próbálkozom. Nem jó. 

- Az IKEA-ban összefutottam a volt főnökömmel a gyerekosztályon. Az utolsó pillanatban ugrottam be egy pelenkázó szekrény mögé, remélem nem látott meg. Olyan érzés volt, mintha egy volt pasimmal találkoztam volna, aki kidobott egyik napról a másikra. Utána jutott eszembe, hogy elé kellett volna állni teljes terhes valómban, és mosolyogva eldicsekedni a babavárásról és hogy ez nem jöhetett volna létre, ha nem rúgnak ki. V. szerint nem lett volna jó ötlet, mert akkor duplán azt érezte volna, hogy jól döntöttek... Hm.

És ami jó: tudok kommunikálni a kisbabámmal, és nagyon szeretem. Nagyon várom már, hogy láthassam és imádom nézegetni a kétcentis zoknikat és elképzelni benne a lábát, amivel ebben a pillanatban is az oldalamat birizgálja. Love.