Tegnap eljött a nagy nap, a 18. heti ultrahang napja, ami igazából a 19. hét utolsó napjára esett, de ez van, mindenki egész nyáron szabadságon volt. Az utolsó pár nap persze már behaluztam magamnak minden bajt, ami egy ultrahangon csak kiderülhet, de Babónak persze hangosan azt mondtam, hogy nyugodjon meg, minden rendben lesz. A legnagyobb parám az volt, hogy mindenki kérdezgeti, érzem-e már a magzatmozgást és sajnos egyelőre se híre, se hamva. Na jó, esténként egy kis kaparászás, de ki tudja, hogy ez az amúgy is a terhesség kezdete óta "remek" emésztésemnek köszönhető vagy tényleg a baba aktívkodik.
Délután háromnegyed négyre mentünk az Istenhegyibe, addigra már teljesen kész voltam, holott előtte még terelésképp egy lakást is megnéztünk, de valahogy csak vánszorogtak a percek. Kicsit más volt ide megérkezni, mint a MÁV-ba. Mosolygós recepciós, tisztaság, meg az egész hely olyan, mint egy űrközpont. Vagy egy titkos klónozó állomás. Végre szólítottak és egy kedves fiatal doki várt kézfogással és mosollyal (15ezerért azért ez már jár). Lefeküdtem, elkezdte nézni a babát, az első kérdése az volt, hogy milyen lett a kombinált tesztem eredménye. Mondtam, hogy 1:1000, erre ő elkezdett hümmögni, hogy az én koromban ennek sokkal jobbnak kéne lennie, szóval rendesen ránk hozta a frászt, mivel azt hittük, hogy valami gyanúsat lát és ezért emlegeti. Aztán persze kiderült, hogy az ég világon minden rendben van, még a baba kisujjának a középső perce is látszik, az orrcsont is tökéletes, szóval nem értem, miért kellett ez a kis negatív bevezető... Miközben vizsgált, telefonon valakinek elmesélte, hogy az egyik páciense hogy halt meg, ez sem volt valami vidám dolog, de sebaj, mi addig V-vel azon szórakoztunk, hogy Babó mozgatja az állkapcsát, olyan volt, mintha egyfolytában dumálna (mi lesz itt később?). Én persze végig a bőgés határán voltam, mert olyan gyönyörű a gyerek, hogy el kell tőle olvadni. Aztán a doki feltette a bűvös kérdést, hogy akarjuk-e tudni a baba nemét, V. erre jó hangosan rávágta, hogy hát persze és bebizonyosodott, amit én első héten megálmodtam: KISFIÚ. :)
Persze nem volt nagy meglepetés, ugyanis nemrég voltunk babamozin és bár végig fejen állt a gyerek és befúrta magát a lepénybe, ezért nem sokat lehetett látni, de a szonográfus nő némi árnyékot vélt felfedezni a lába között. Amikor kimentünk a rendelőből, ki is jött belőlem a feszkó egy jó kiadós sírás formájában. Tényleg terhes vagyok :)
Szóval, a kisfiunk összes eredménye tökéletes, szép és látszik, hogy nagyon okos feje van (nem tőlem örökölte :)) és már 289 g. Imádjuk. <3
