Még aznap megműtöttek, mikor kiderült, hogy a harmadik terhességem is elhalt. Már nem is ehettem, ihattam, közölték, hogy fél 2 körül jönnek értem, addig pihenjek. Mondtam V-nek, hogy addig nyugodtan menjen el ebédelni, én elleszek, addigra meg kényelmesen visszaér. Épp kitette a lábát a kórházból, mikor jött egy nyanya, hogy azonnal kapjam magam és menjek a műtő elé, mert meg fognak műteni. Mondom, az nem másfél óra múlva lesz esedékes? Nem, ezt mondta a doktor úr, szedjem magam. Hívom V-t, hogy jöjjön vissza, mert esemény van. Ott ülök bugyi nélkül, kis sapkában bőgve a műtő előtt, jön a doki, maga mit keres itt? Majd csak fél kettőkor műtjük, mivel reggelizett és legalább 6 órának el kell telnie. Remek. Megyek ki, V csak néz, hogy két lábon jövök ki a műtőből, nem ehhez van szokva. Vissza az egész, még másfél óra, menjen nyugodtan enni.
Nagy nehezen megműtöttek és mint kiderült, egy szakorvos jelölt volt a műtő. Még aznap este hazaengedtek, annak örültem, hogy végre otthagyhatom ezt a lepratelepet, de annak nem, hogy baba nélkül megyek megint haza...
Az első nap még vérezgettem kicsit, aztán pár napig semmi. Majd vasárnap, 6 nappal a műtét után olyan erős görcseim lettek, hogy be kellett vinni az ügyeletre. Egy fiatal dokinő volt az ügyeletes, kérdem, mi újság a miómámmal. Azt mondja, magának nincs miómája, ki mondta ezt? Hát a fiatalka doki. Ja, az nem tud semmit. Mondom kafa, mert ő műtött. Kaptam Ergam cseppeket, menjek haza és pihenjek.
Nap nap után és én egyre csak véreztem. Mikor már egy hónapja egyfolytában véreztem, kezdtem rhadtul megunni és visszamentem az ambulanciára. Megint a dokinő volt ott, megvizsgált és közölte, hogy most ő is lát valamit, az lehet kétszarvú méh, meg mióma, meg minden, nem tudja megmondani. Na ezt már nehezen toleráltam, mert már nagyon untam, hogy az elmúlt pár hétben 5 doki látott és mindegyik teljesen mást mondott, sőt, ugyanaz a doki is állított fel kétféle diagnózist. Azt ajánlotta végül, hogy menjek el vérvételre és ha még van terheshormon (hcg) a véremben, akkor felmerül, hogy bent felejtettek valamit a terhességből és azt meg kéne megint műteni. Az eredményekkel menjek vissza Dr. Morcoshoz, majd ő beutal a Dr. Atyaúristenhez.
Másnap megvolt a vérvétel, délután már a kezemben volt az eredmény, hcg 12,5. Egy hónappal a missed ab után. Hívom Dr. Morcos asszisztensét (őróla külön kisregényt lehetne írni, borzalom), azt mondja, egy hónap múlva van időpont. Mondom, nem jó, mert addig elvérzek. Jó, akkor jöjjön ma este.
Kisebb lincshangulat és 2 óra várakozás után a névnapom estéjén nagy nehezen bejutottam Morcoshoz, aki megvizsgált és közölte, hogy valóban van ott még egy darabka a terhességből, mit szólnék egy kaparáshoz. Mondom, nem ok, inkább legyen hiszteroszkópia, látatlanban kaparást nem szeretnék, plusz így eldől a mióma kérdés is. Ja, jó, legyen. Majd odaszól Dr. Prof. Atyaúristennek, hívjam fel az asszisztensét, szerinte még ezen a héten meglesz a beavatkozás. Hurrá.
Másnap megyek be a munkahelyemre, ahol már 7 éve dolgozom és ahonnan az utóbbi időben ugye elég sokat hiányoztam. Hívat a főnöknő, menjek be hozzá. Vagyis ne hozzá, inkább a nagyfőnök irodájába. Na mondom, ennek fele se tréfa, főleg akkor lett gyanús a dolog, mikor nagyfőnök kézfogással várt. Leültettek, majd közölték, hogy ki vagyok rúgva és holnap már be sem kell jönnöm. Ennyi. 7 év után, és ráadásul úgy, hogy az összes terhességről, lombikról, vetélésről a főnöknőmet tájékoztattam, az utolsó műtét után is egy héttel már az irodában ültem. Mondom, semmi gond, legalább nem kell megint táppénzre mennem, plusz úgyis utáltam már itt dolgozni. Kérdeztem, hogy a sok hiányzás volt-e a kiváltó ok, de persze "nem, nem, á dehogy" volt a válasz. A válságra, meg a cég nehéz helyzetére hivatkoztak úgy, hogy januárban felvettek a kolléganőm és mellém egy harmadik csajt úgy, hogy már kettőnknek is alig volt munkája. Mikor másnap visszamentem, hogy elhozzam a cuccaimat, már a számítógépemhez sem fértem hozzá. Ennyi. Ezt kaptam 7 év után egy olyan helyen, ahol egy gyakornokot 2 hónap után is virággal, csokival búcsúztatnak.
No de sebaj, időközben kaptam időpontot Prof. Dr. Atyaúristenhez, aki megkérdezte, hogy mi a bajom. Mondom, nem tudom, azért küldtek Önhöz, hogy megmondja. Akarja, hogy megműtsem? - kérdezte. Mondom, nem tudom, nem én vagyok a doki, szerintem ezt inkább Önnek kéne eldönteni. Persze, én 5 év után az ilyeneken meg sem lepődök, a felháborító csak az volt, hogy amikor kimentem az asszisztenshez időpontot egyeztetni, akkor megkérdezte, hogy ugye akkor megbeszéltük a Tanár Úr tiszteletdíját. Mondom, nem, és különben is, miért is fizetek? Állami kórház állami rendelésén vagyok. Erre ő: maga nem kerületi beteg (de igen, az vagyok) és különben is, a Tanár úr az xy társaság elnöke és egy igen elismert szaktekintély (akkor miért én mondom meg, hogy meg kell-e műteni) és ezt 50-60 ezer forinttal szokták honorálni. Miközben írta be nekem az időpontot, bejött csaj, fullos haj, smink, top cuccokban, az asszisztens szólt a dokinak, hogy megjött Andika (gondolom, nem először találkoztak) és akkor lesz itt egy abortolino (esküszöm, ezt a szót használta). Mire a doki ránézett, hát, kicsit későn szól, de akkor majd azt mondjuk, hogy volt ott egy ciszta és azért kellett megműteni. Írja be péntekre. Persze, mondanom sem kell, hogy én következő hét hétfőre kaptam csak időpontot. Végül is az, hogy az én missed abomat elrontották és 5 hete vérzek, mellékes. Fontosabb, hogy Andika szombaton már egy zavaró tényező nélkül mehessen bulizni a csajszikkal.
Elérkezett a nagy nap, reggel doki hívat a szobájába, akkor mi is lesz magának? Mondom, hiszteroszkópia, meg maradék terhesség eltávolítása. Rendben, a műtőben találkozunk. Műtét után megint hívat, gondolom, hogy nyugodt körülmények között adhassam neki oda a borítékot... Zárójelentés, köszönöm szépen, viszontlátásra. Nem adtam pénzt.
Azóta itthon vagyok, és párhuzamosan pihenek masszívan, keresek munkát és tervezem a következő lépést babaügyben.
